Utánpótlás edzők tréningje

Tudatos közösség építés és motiváló vezetés a mai magyar sportban

Alapvetések

1, A mai utánpótlás sport adja a jövő olimpikonjait, valamint segíti az aktív életmód terjesztését és egy sportoló nemzet építését. Ebben a folyamatban meghatározó kérdés, hogy az utánpótlásban dolgozó edzők milyen készségekkel és képességekkel vannak felvértezve.

2, A mai utánpótlás sportban nagy jelentőségű a szülők szerepe. Aktívabban jelen vannak, igényeket és véleményeket fogalmaznak meg az edző, a szakosztály vagy egyesület működésével kapcsolatban. Ezt jogosan teszik, hiszen komoly finanszírozói szerepük is van.

3, Fenti két pontból következik, hogy az utánpótlásban dolgozó edzőkkel szemben elvárás a közösség formálása, a szülőkkel és versenyzőkkel történő aktív és motiváló kommunikáció. Ez támogatja a fiatalokban rejlő tehetség maximális kiaknázását.

A tréning és a társadalmi célok kapcsolata:

Utánpótlás edzők tréningje

Utánpótlás edzők tréningje

A fenti képességek tudatos alkalmazása hozzásegíti a résztvevő edzőket a szakosztály vagy egyesület pozitív légkörének kialakításához, megerősítéséhez, ezen keresztül pedig javítja az edzői munka hatékonyságát.

A tréning anyagainak kidolgozásában az alábbi szakirodalmi hátteret vettem alapul:
Eric Berne: Emberi játszmák
Sue Hadfield-Gill Hasson: Asszertivitás
F.Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam
F.Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magamat
Martin Seligman: Flourish – Élj boldogan!
Martin Seligman: Az optimista gyermek
Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia
Daniel Goleman: Fókusz
Csíkszentmihályi Mihály: Jó üzlet
Dr.Thomas Gordon: V.E.T. – Vezetői Eredményesség Tréning